2012. október 16., kedd

Újjászületik Nagytétény városmagja.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb városfejlesztése kezdődik Nagytétényben. A beruházással az egykori mozi helyén új kulturális központ épül, felújítják és bővítik a Szelmann-házat, a régi zsinagóga pedig könyvtárnak ad majd helyet.

Emellett felújítják a volt piacteret, az egykori hentesbolt homlokzatát. Megújul több mint 13 négyzetméternyi zöldterület. Új utcaburkolatokkal, padokkal szépül az óvárosi rész. Szabolcs Attila polgármester elmondta, hogy új időszámítás kezdődik a tétényiek életében. Az évtizedekig elhanyagolt XXII. kerületi városrész Budapest egyik rejtett kincse, most visszakapja rejtet fényét, és kitért arra is hogy a döntően uniós forrásból finanszírozott munka nem a végállomása a fejlesztéseknek.

A közlés szerint a projekt 2013. májusában fejeződik be.

Német Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, hogy Nagytétény úgy újul meg, hogy megőrzi régi értékeit, hagyományait , a kertvárosi hangulatát mely évszázadok óta jellemzi a kerületet. Többek között közölte, hogy a fejlesztés a turizmus szempontjából, valamint munkahely teremtés szempontjából is fontos.

Forrás: www.bp22.hu